Miért nem válaszolok a levelekre?

    Hála Istennek nagyon sok hobbista megkísérli utánépíteni az áramköreimet. Többnyire ez sikerül is nekik és boldogan használják a készüléket. Azonban sajnos ez nem mindenkinek sikerül elsőre és ekkor írnak nekem e-mailt vagy címeznek nekem hozzászólást amelyben kérik hogy segítsek nekik mert elakadtak és nem, vagy nem úgy működik az áramkör mint ahogyan kellene neki.

    Régebben megpróbáltam segíteni, válaszolni a kérdésekre, "távgyógyászkodni", de mostmár hosszú hónapok sőt, lassan azt kell hogy mondjam; évek óta nincs erre sem időm, sem pedig energiám.

     

    Az elmúlt években a magánéletemben történt változások (iskolai évek után az állandó munkahely, saját háztartás vezetése, gárda, asszony, kocsi...) jelentősen lecsökkentették a szabadidőmet. Ha van is időm az elektronikával foglalkozni akkor azt inkább a saját projektjeimre fordítom. Hosszú idő óta már csak nagyon bonyolult és nagy fejlesztési idő-igényű projektjeim vannak, nem véletlen hogy egy áramköröm sok esetben bizony akár több évig is készül.
     
    Amit még tudni kell hogy időnként megkeresnek emberek hogy szeretnének egy egyedi áramkört és én fejlesszem ezt le nekik. Szoktam ilyeneket elvállalni, jó pénzért természetesen. Azt gondolom érthető, hogy elsősorban az ilyen fizetős projekteket részesítem előnyben. Persze szoktak lenni olyanok akiknek ezt elmondom és erre azt válaszolják hogy oké, akkor ő is fizet nekem csak segítsek már neki összerakni azt a labortápot/forrasztóállomást/műszert stb. Én is pénzből élek, nyílván inkább ezeknek az embereknek segítek. De legtöbbször még sajnos nekik sem, mert egyszerűen nincs rá időm.
     
    Régebben amikor még volt erre időm és energiám akkor ért néhány negatív tapasztalat ami el is vette a kedvemet ettől. Először is azokat az e-maileket amiben nincs köszönés, ellenben van benne ötvenezer felkiáltójel és a helyesírása is borzasztó, azokat el sem olvasom. De ez még bőven a legkevésbé rossz kategória amivel találkozni szoktam. Az alapvető probléma az, hogy a segítség-kérő levelek íróinak jó része abszolút természetesnek és magától érthetődőnek tartja azt hogy talált a zinterneten egy vebódalt ahonnan utánépítette az áramkört és az ezzel kapcsolatban nekem feltett kérdéseire nekem válaszolnom kell. Mert van ez a vebódal és ez hozzá tartozik mint például hogyha gondja van a mobilszolgáltatóval akkor felhívja és a kedves nói operátorral elcseverészik és majd ő segít neki. Volt már olyan illető is aki szó szerint azt vetette a szememre hogy mégis ez milyen szolgáltatás már hogy nem válaszolok az ő e-mailjére... Ez kérem szépen nem szolgáltatás. A www.pa-elektronika.hu egy magánoldal. Egész egyszerűen azért hoztam létre hogy az általam alkotott áramkörök előnyeit ne csak én élvezzem hanem bárki. Ennyi. Minden eddigi áramkörömet azért terveztem és építettem, mert nekem szükségem volt egy ilyen áramkörre. Megtehettem volna hogy megtervezem, megépítem és aztán örülök neki hogy van és itt vége is lett volna a dolognak. De inkább közzé tettem az interneten hogy mások is örömüket leljék benne. Örülni kellene hogy egyáltalán ezt megtettem, nem pedig még többért követelőzni. Persze általánosságban normálisak azok akik írnak nekem sőt, kimondottan pozitív a tapasztalatom (volt akitől bort kaptam ajándékba, volt aki elkészítette a weboldalamat, egy csomóan több pénzt adnak mint amennyit elkérek egy munkáért...) de sajnos van jónéhány illető akiknek a hozzáállása az évek során bőven elég volt ahhoz hogy elvegye a kedvemet az e-mailek megválaszolásától.
     
    Olyan is előfordult már nem egyszer hogy több hétig próbáltam segíteni valakinek e-mailben, egy csomót járt az agyam azon hogy vajon mi lehet a probléma majd amikor végképp kifogytam az ötletekből akkor azt mondtam neki hogy fényképezze le vagy küldje el az áramkört nekem postán mert már nagyon bosszant engem is a hiba. Na és aztán derült csak ki a fényképeket látva vagy a csomagot felbontva hogy az áramkörömet az illető "áttervezte", természetesen mint ahogy az lenni szokott a kellő szakmai hozzáértés nélkül. Így persze hogy belevitt egy marék hibát. De azért a segítséget tőlem várja... Olyan is volt hogy a postán érkezett csomagot felbontva derült csak ki hogy milyen iszonyatos gányolások vannak a panelon. Átkötözgetések, kapargatások, levegőben álló ide-oda forrasztgatott alkatrészek stb. Ehhez nekem nincs energiám. Tényleg örülök hogyha a saját áramköreimmel tudok foglalkozni.
     
    Egyébként minden bonyolultabb áramköröm leírásának elején le szoktam írni hogy az áramkört csak az építse meg aki ért hozzá, érti annak működését. Ezek után ráadásul egy nagyon részletes, alkatrész-szintű működési leírást közlök minden áramkörömhöz, direkt az esetleges hibakeresés megsegítése céljából. Aki valóban kellő elektronikai tudással rendelkezik, annak ez után nem okozhat gondot a hibakeresés. Aki a kérésem ellenére kellő szakmai ismeretek nélkül vág neki az áramköreim utánépítésének, annak persze ez szíve joga, viszont kérem vegye tudomásul hogy sajnos a fentiek miatt igen nagy valószínűséggel nem fogok tudni segíteni neki hogyha elakad.

     


    Please publish modules in offcanvas position.